1962-ben négy szovjet atomtengeralattjáró közelítette meg Florida partjait. A szovjet kapitány választás elé került. Szeretett háborúzni és örömmel el is pusztított volna néhány amerikai nagyvárost, ráadásul képes is lett volna rá, hisz fel voltak töltekezve nukleáris robbanóanyagokkal. Ha nincs a legénységben egy Vaszilij Alexandrovics Arkipov nevű hívő ember, akkor minden túlzás nélkül ’62-ben kirobban a 3. világháború.
A kapitány már épp felkészült az öngyilkos robbantásra, amikor kért tőle pár szót. Nem tudjuk miről beszélgettek, de azt igen, hogy pár perc elteltével felemelkedtek a hajók, engedve az USA követelésének, majd elhagyták a felségvizeket.
Az eseményt évtizedeken át titokban tartották. Pár éve derült fény Arkipov hőstettére (életében semmilyen kitüntetést, elismerést nem kapott). A Nemzetbiztonsági Levéltár vezetője ezt írta: ” Egy Vaszilij Alexandrovics Arkipov nevű fickó megmentette a világot.”
Minket nem fenyeget olyan veszély, hogy három hetet egy tengeralattjáróban kell bezárva töltenünk, viszont lehetnek olyan időszakaink, amikor idegeink ki vannak rojtozva (” Hogy jövök ki hó végéig?” ” Mi lesz a gyerekemmel?” ” Romokban a házasságom” ” Meg fogok gyógyulni?” stb.) és legszívesebben mi is ” robbantanánk”. Szívesen megnyomnád azt a ” piros gombot”, amivel kirobbantod a háborút, hogy megbosszuld a téged ért sérelmeket és visszavágj.
Nem egy ilyen feszült helyzetet oldott már meg, amikor egyszer csak megjelent valaki, akit a Biblia a ” béke emberének” nevez. Akit a jézusi szelídség jellemez. A szelídség nem tutyi-mutyiságot jelent, hanem az erő szelídségét. A szelíd ember, erős ember. Amikor hatalmában állna ütni, akkor simogat.
A bibliai szó jelentése: érett, megfontolt. Hogyan lehet ennek a szelídségnek a birtokába jutni? Jézus ezt mondja: ” Jöjjetek közel hozzám mind, akik elfáradtatok és nehéz terheket cipeltek! Én megnyugvást és pihenést adok nektek… Tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok: akkor lelketek megnyugszik és felüdül.” (Máté evangéliuma 11, 28- 30 – Egyszerű fordítás)
Aki Jézus mellett él, Őt követi, elkezdi majd jellemezni az Ő nyugalma, szelídsége. Emiatt a szelídség miatt nem remegett a hangja, amikor Pilátus faggatta, vagy amikor hóhérai előtt állt. Ha ez a szelídség jellemez, bárki előtt megállhatsz. Aki naponként leborul a hatalmas Isten előtt, az meg tud állni bárkivel, bármivel szemben. Nem háborúsdit fog játszani a családjában, a munkahelyén (hiszen tudja, hogy egy háborúban csak vesztesek vannak), épp ellenkezőleg: a béke embere lesz. Falak helyett járdákat fog építeni ember és ember közé.
Lehet, hogy te sem fogsz kitüntetést kapni, de olyan valami birtokosa leszel, ami mindennél többet ér: békességed lesz. Először benned, majd idővel körülötted is.
Floch Gábor Barnabás