Mert a csodák köztünk járnak

Olvasási idő: 5 perc

Ahogy egyre inkább belemelegedünk a beszélgetésbe Grétával, aki teológiai tanulmányairól mesél, annál inkább azt gondolom, hogy ülhetnénk mi most bármelyik olyan helyen, ami alkalmas egy interjú elkészítésére. Mi azonban itt vagyunk, Debrecenben, a BTESZ fogyatékossággal élők nappali ellátását biztosító intézményében, a Csupaszív Közösségben, ahol Gréta ellátott. Egy olyan ellátott, aki jelenleg teológiai tanulmányait végzi.

Ugye, nincs abban semmi meglepő, ha a mai útkereső világban egy fiatal, közel harminc évesen jön rá arra, hogy mi is szeretne lenni. Nem is ez az oka annak, hogy arra kértem Grétit, beszélgessem velem. Hanem az, hogy a velem szemben ülő fiatal nő kéthetes volt mindössze, mikor agyvérzést kapott, amelynek következményeit a mai napig hordozza. Ennek ellenére tavaly megkezdte tanulmányait Budapesten, a Pünkösdi Teológiai Főiskolán. 

Egy rögös út kezdete 

Ezt az egyszerű tényközlést azonban számunkra, egészségesek számára elképzeletlen mennyiségű küzdés, akarás előzte meg, mind Gréti, mind a családja részéről.

”Édesapám lelkipásztor, édesanyám pedig egy önkormányzatnál, mint szociális ügyintéző dolgozott mielőtt nyugdíjas lett. Középső gyermekként érkeztem a családba, két hetes koromban agyvérzést kaptam, ennek következményei pl. a tanulási, figyelemösszpontosítási nehézségeim, az epilepszia, a mozgáskoordinációs problémáim vagy az, hogy kísérő nélkül nem tudok biztonságosan közlekedni. A szüleim kisgyermek koromban minden fejlesztést megadtak nekem, ezt követően pedig beírattak egy iskolába, ahová azonban csak egy évet jártam.” Gréti felidézi, hogy mennyire elveszettnek érez ­ te magát a hatalmas intézmény falai között kisgyermekként. Hiszen a térbeli tájékozódás most is nehezére esik, akkoriban pedig szinte lehetetlen volt számára. Érthető, hogy a család, amely érzékelte a lányuk nehézségeit, szavakkal le nem irható boldogsággal, hálával fogadta, mikor kiderült, hogy egy lényegesen kisebb intézmény fogadja Grétit.

Aranymondás a plüss maciknak 

Itt pedig – meséli – a második családjára talált, kezdetét vette az újabb komoly munka, az írás és olvasás elsajátítása. ”Mai napig emlékszem, hogy két betű volt, amit hónapokig tanultam.” A memóriája viszont tökéletesen, sőt tökéletesebben működik, mint egy átlagos emberé. Túlszárnyalja – tapasztalom meg – az enyémet is. ”Elég hallanom valamit, vagy kétszer elolvasnom és az rögzül az agyamban. Legyen akár évszám, esemény, név, a Szentírás szövege. Igen, mint azt meséli, már kisgyermekként a plüss maciknak tanította az ’aranymondásokat’, ismételte el azt, amit a gyülekezetben, édesapjától megtanult. Már akkor biztos volt abban, hogy gyülekezetben szeretne szolgálni, ez az ő hívatása. ”Számomra, családtagjaink számára alapvetés, hogy másokra odafigyeljünk. Szívem vágya volt mindig is az, hogy lehetőségeimhez mérten szolgáljak, ha nem is olyan formában, mint édesapám, aki gyülekezetet vezet.” Azt, hogy akkoriban rajta és családján kívül ki hitt abban, hogy az a kislány, aki közlekedni egyedül gyakorlatilag nem tud, akinek a problémáira a hagyományos iskolarendszernek nincs válasza, az valóban beteljesíti hívatását, azt én nem tudom.

De Gréti (bár ezt talán még ő sem tudta) kitartóan haladt a célja felé. Elvégezte az általános iskolát, majd miután 18 éves lett, maradt az intézmény védőszárnyai alatt, s innen kezdett a külvilággal, a munka világával ismerkedni. A tapasztalatok vegyesek voltak, ami nem meglepő, hiszen mi is ebben a világban élünk, látjuk, érzékeljük a türelmetlenséget, az ingerültséget, ami az emberek egymás közti viszonyát igen gyakran jellemzi. Egy fogyatékossággal élő ember még inkább megtapasztalja ezt. Gréti nem szívesen beszél ezekről a megtapasztalásokról, csupán a közlekedés kapcsán meséli el, milyen lehetetlen helyzeteket tudunk teremteni mi, akik a többséget alkotjuk. ”Villamoson, buszon nem tudok állni, mert könnyen elesem, ha fékez a vezető, vagy ha az utasok meglöknek. Tériszonyom van, gyakran szédülök, így a villamos megállójának a peronján állni, amely magasított, nagyon nehéz számomra. Amikor a siető emberek félretaszítanak attól tartok, hogy a kocsik közé esem. Ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt nem közlekedem egyedül.” 

Felvételt nyert 

A nehézségek ellenére azonban közlekedik, hiszen barátai, programjai vannak, gyülekezetbe jár. Egy bibliai olimpia elnevezésű versenyen ért el hozzá az a hír, hogy a Pünkösdi Teológiai Főiskola képzést indít a fogyatékosággal élők számára. ”Azt beláttam, hogy az a hivatás, amit édesapám végez, túl nehéz számomra. Egy gyülekezet minden gondját, baját nem tudnám elhordozni. Vannak azonban más területek, ahol azt gondolom, segíteni tudok másoknak”. Így történt tehát, hogy Gréti felvételizett és felvételt is nyert a Pünkösdi Teológiai Főiskolára, ahol a tananyagot leginkább online csatornán keresztül hallgatja, de személyesen is számot ad tudásáról, részt vesz a teológia életében. 

Csupaszívek 

Másrészről a BTESZ Csupaszív közösségének a tagja lett. ”Lehetőséget kaptam arra, mielőtt a döntést meghoztam, hogy egy hetet itt töltsek, de már az első nap után tudtam, hogy ennek a közösségnek a tagja akarok lenni.” Döntésében szerepet játszott, hogy hetente tesznek sétát a Nagyerdei parkban, Víztoronyban és Botanikus kertben. Tetszett számára, hogy gyakori vendégek könyvtárban, múzeumokban, ahol más országok, korszakok hagyományaival, kultúrájával is megismerkedhetnek. Ez is elég lett volna, de az itt dolgozók személyisége volt az, amely végképp meggyőzte. Jelenleg, minden más bokros teendője mellett, teljes energiával a farsangra készül a többi csupaszívvel együtt, most még nagy titok, de mire az írás megjelenik már nem lesz az, hogy Gréti fáraónő jelmezbe bújt, azok közül is a legragyogóbb, Nofretete ruháját öltötte magára.

Szöőr Bea

Facebook

TOVÁBBI FRISS CIKKEK