A gondolkodás végtelensége és a döntések háttere
A pszichológia tudománya az utóbbi évtizedekben nagyot lépett előre az érzelmek kutatásának területén, köszönhetően azoknak az eszközöknek, amikkel vizsgálható az agyműködés. Az eredmények egyértelműen azt a megfigyelést támasztják alá, hogy az érzelmeink óriási hatással vannak a döntéseinkre és ezáltal az életminőségünkre is.
Életünk során sok-sok döntést hozunk. Nap mint nap döntünk arról, hogy milyen ruhát vegyünk fel, mit együnk ebédre, mit vásároljunk a boltban, milyen könyvet olvassunk. Ritkábban hozunk nagyobb horderejű elhatározásokat: milyen szakmát válasszunk, kivel kössük össze az életünket, milyen házat vegyünk, hová írassuk be a gyereket. A nagy döntéseket szeretjük alaposan megfontolni és meghozni közülük a lehető legjobbat, a leginkább észszerűt.
De valóban az eszünkre hallgatunk a döntéseinknél?
Ezzel a kérdéssel találkozott Antonio Damasio portugál pszichológus, akinek az egyik páciense (akire a könyveiben csak „Elliot” néven hivatkozik) agydaganatban szenvedett. A tumor eltávolítása után a kognitív képességei és az intelligenciája sértetlen maradt. Damasio ugyanakkor azt figyelte meg, hogy Elliot esetében még egy olyan egyszerű döntés is rendkívül nehézzé vált, hogy időpontot válasszon a következő ülésre. Véget nem érő gondolkodásba elegyedett, érveket és ellenérveket sorolva a különféle időpontokkal kapcsolatban.
Több mint kétezer évvel ezelőtt, az ókori Hellaszban a szofisztikus filozófusok rájöttek arra, hogy a gondolkozás önmagában soha nem ér véget. Nincs olyan pont, ahonnan ne lehetne tovább gondolkozni és ugyanez igaz bármilyen gondolatnak az ellenkezőjére is. De kell, hogy vége legyen, – mondhatjuk – hiszen mindig véget tudunk neki vetni, mégpedig ésszerű döntéssel a végén! Valójában a döntéseinket nem annak alapján hozzuk, hogy észszerű végeredményre jutottunk, hanem azért, mert letettük a voksunkat egy gondolat mellett. Mégpedig érzelmi alapon. Damasio már említett páciense ugyanis azért nem tudott döntést hozni, mert a műtét következtében érzelemmentesé vált. A portugál szakember többek között az Elliottal való kapcsolat hatására kezdte el az érzelmeket kutatni. Sokéves munkát követően így fogalmazta meg a tapasztalatait: „Bármennyire azt gondoljuk, hogy gondolkodó lények vagyunk, akik mellesleg éreznek, a valóságban érző lények vagyunk, akik mellesleg néha gondolkodnak.” A gondolatfolyamnak tehát ott van vége, ahol úgy döntünk, hogy vége van. Egyszer megálljt mondunk, mégpedig aktuális érzelmi állapotunk vagy mélyebb érzelmeink, erkölcsi életünk, frusztrációink, hiedelmeink, vagy akár az ösztöneink alapján.
Seres László
