A karácsonyfa története

Azt tudjuk, hogy már az ókori kultúrák is különleges tisztelettel bántak az örökzöldekkel, hiszen úgy hitték, különleges energiák lakoznak bennük, így ennek megfelelően isteneiknek szentelték őket. Bizonyos helyeken ártó erőket távol tartó képességet is tulajdonítottak nekik, de rajtuk kívül más növényekkel is szívesen díszítették a házaikat. Az ókortól kezdve biztosan elképzelhető, – hiszen az írott emlékeknek köszönhetően ekkortól van tudomásunk róla – hogy az ősidőkben az év egyik legfontosabb napja a téli napforduló volt. Ez a Nap és a fény születése, a leghosszabb éjszaka, az újjászületés ünnepe, ami a modern tudományos eredményeket és tudást nélkülöző világban bizonyára igen fontos esemény lehetett. A Nap a legtöbb ismert vallásban kiemelt szerepet játszott, és ugyanígy a Nap betegsége, halála, majd újjászületése, ami a természet körforgásának jelképes története volt a pogányok körében. 

Az örökzöldek ebben a helyzetben különleges szerepet tölthettek be, hiszen a többi növénnyel ellentétben nem veszítettek az erejükből, a tél és a sötétség megerősödésével is ugyanúgy zöldelltek, mint korábban, így válhattak az újjászületés reményének szimbólumává. A karácsonyfa-állítása hagyománynak kialakulására azonban egészen a 16. századig várni kellett. A szokás a jelek szerint német területekről indult el és feltételezhetően a reformációhoz kapcsolódik, míg a fenyőfa gyertyával való feldíszítése egy történet szerint egyenesen Luther Mártonhoz, a német reformátorhoz vezethető vissza.

A német szokás az angolszász területeken nehezen vert gyökeret (Amerikában egyenesen pogány szokásnak tartották), egészen Viktória királynő fellépéséig, aki egy 1846-os újság címlapján családja körében egy karácsonyfával együtt jelent meg. Mivel a királyi család viselkedését divat volt követni, az új szokás hamarosan elterjedt a birodalomban, vagyis az egész világon.

Az Osztrák Császárságban a karácsonyfa először Bécsben jelent meg, ahol az arisztokrácia divatja volt, s az osztrák és magyar arisztokrácia kapcsolatain keresztül jutott el Magyarországra valamikor a 19. század első felében. Idővel a karácsonyfaállítás szokása tovább terjedt a társadalomban az arisztokráciához sokszor hasonulni akaró nagypolgárságon, majd a polgárságon keresztül a társadalom alsóbb rétegeihez is. Ez a hagyomány, amely egykoron az elit privilégiuma volt, mára közös örökségünk részévé vált, szimbolizálva, hogy a karácsony szelleme – az összetartozás és a szeretet ünnepe – nem ismer társadalmi határokat.

Seres László