A számítógépes játékok pozitív hatásai
A közbeszédben sok szó esik a számítógépes játékok (PC-játékok, PC-games) káros hatásairól. Tény, hogy a nem az életkornak megfelelő játékok vagy azok túlzásba vitt élvezete megnöveli a káros hatások kockázatát és függőséget okozhat, de ez mindennel így van. Ugyanakkor legalább ennyire ritkán kerülnek szóba az előnyei, amik pedig bőven vannak. Kutatások igazolják a pozitív hatásait. Jelen sorok írója is gyerekkora óta szereti és használja a játékokat, és egyaránt tisztában van több negatív és pozitív hatásával, amennyiben személyesen tapasztalta őket. Lehet, hogy a PC-játékokra gondolva sokaknak csak az ”erőszakos” változataik ismerősek.
Ezen kívül azonban a lehetőségek tárháza végtelen. Az egyszerűbbek egyféle, az összetettebbek többféle készséget fejlesztenek: ügyességet, kreativitást, döntéshozó képességet, reakcióidőt. A stratégiai típusúak összetett, logikus gondolkodásra késztetnek, valamint a szabályok kihasználására a felület adta kereteken belül. A megismételhetőség ráadásul lehetővé teszi többféle koncepcióterv kidolgozását és végrehajtását, amik tökéletesíthetik egy-egy feladat megoldását. Így tanítanak arra, hogy az életben többféle megoldás létezik és érdemes többször többféleképpen próbálkozni.
Ugyanakkor nem csak készségfejlesztésre valók, vagyis nem elsősorban fejlesztésre használjuk őket. Tapasztalataim szerint az egyik legjobb eszköz a kikapcsolódásra egy játék, ami elvonja az ember figyelmét az aktuális problémákról. Amellett, hogy rendkívül szórakoztató, kiváló lehetőséget ad a stressz levezetésére, a feszültségoldásra. Mérések igazolják, hogy e tevékenység kiváló stresszoldó hatással bír, hiszen közben csökken a felhasználók stressz-szintje. A feladatra való összpontosítás miatt javul a koncentrációs képesség és a rövidtávú memória is. Vizsgálatok igazolják ezenkívül, hogy játék során az agyban az alfa-hullámok kerülnek túlsúlyba (mint a relaxációban), valamint théta-hullámok jelennek meg.
A kettő együtt pedig egy rendkívül kellemes lelkiállapotot hoz létre. Rendszeres használata tehát bizonyítottan előnyös. Ugyanakkor érdemes kontroll alatt tartani mindezt, hiszen könnyen függőség alakulhat ki. Másrészt a nem megfelelő életkorban megismert játékok veszélyt jelentenek a gyermekek érzelmi fejlődésére, ugyanúgy, mint a mesék, rajzfilmek, filmek. Egy bizonyos életkor felett lehetséges, hogy ”ördögtől valónak” látszik a számítógépes játék, pedig nem az. Ha meg akarjuk érteni a fiatalok szeretetét e tevékenység iránt, akkor üljünk oda melléjük és ismerjük meg azt a világot, amiben élnek. Lehet, hogy kiderül: korántsem olyan félelmetes, mint amilyennek gondoltuk. Csupán idegen.
Seres László