Amíg lélegzem, remélek

Olvasási idő: 3 perc

Szól a régi latin mondás, de akár Popeye jelmondata is lehetne. A mese virágkorában megnőtt a gyerekeknél az egy főre jutó spenótfogyasztás mértéke, hisz mindenki olyan izmos karokat szeretett volna, amilyenek neki voltak. A karján volt egy horgony tetoválás, ami nem csupán a tengerészek szokásos tetkója, hanem egy őskeresztyén szimbólum is, mégpedig a reménységé.

A reménységről egy Noé nevű férfi jut eszembe, akiről a Biblia legelső könyvében olvashatunk. Azt a feladatot kapta Istentől, hogy a puszta kellős közepén építsen egy tengerjáró hajót. El tudjuk képzelni mennyi gúnyolódást kaphatott a rokonaitól, barátaitól, szomszédaitól, akik tengert maximum a National Geographic csatornán láthattak volna, ha lett volna tévéjük. Hónapokon keresztül nevettek rajta amíg meg nem jöttek a felhők, majd egy világra szóló, korábban soha nem látott vízözön.

Szeretek sétahajókázni a Balcsin, de úgy, hogy látom a biztonságos partot. Nos, Noé és családja hosszú hónapokon át nem láttak semmit, csak a kéklő vizet. Már a korábban gyönyörűnek tartott naplementékben sem tudtak gyönyörködni. Unták a meg nem szűnő ringatózást. Ott voltak az állatok, akik 24 órás felügyeletet igényeltek. Elegük volt az állandó koszból, az állandó szagból. Nem kell ecsetelni, hogy milyen reménytelennek tűnt a helyzet a hosszú hónapok elteltével. De egyszer csak megfeneklett a bárka, feltűnt a szárazföld. A remény megvalósult.

 

Igen, kell a lelkünknek a remény, még ha parányi is. George Frederic Watts: Hope (remény) című festménye egy bekötött szemű asszonyt ábrázol, aki a Földgolyó tetején ül és egy egyhúrú hárfán játszik. Ennek a képnek egy másolata volt kifüggesztve Londonban egy épületen, amit meglátott egy férfi a híd tetején, amiről épp leugrani készült a Temzébe. Meglátta a hárfán lévő egyetlen húrt és fiára gondolt. Végül arra a felismerésre jutott, hogy neki is van még egy húr a hárfáján, hiszen ott van a fia, akinek szüksége van rá, s végül a halál helyett az életet választotta.

Fáj, amit József Attila írt a Kész a leltár című versében: ” Éltem – és ebbe más is belehalt már.” Az élet több mint pusztán létezés. A remény segít, hogy ne elmúljon az életünk, hanem telítődjön, végül célba érjen. Az út nem lesz viharmentes, de biztos a célbaérés a remény forrásával, Istennel, aki ott van a hajónkban és amiben Ő ott van, az a hajó nem fog elsüllyedni. Van egy tipikus magyar mondás, miszerint a remény hal meg utoljára. El kéne felejtenünk. A hurrá optimizmusról ez elmondható, de a bibliai élő reményről nem. Az sosem hal meg, hanem beteljesedik a maga idejében. Ben Petterson a Leglényegesebb dolgok című regényében ír egy S-4 típusú tengeralattjáróról, ami egy műszaki hiba miatt a tenger fenekére süllyedt a legénységgel együtt. Búvárok hadai próbálták őket kívülről menteni, miközben egyszer csak halk kopogtatást hallottak, ami a bent rekedt legénység részéről jött. Morse jelekkel azt kérdezték a hajó ércfalán keresztül, hogy ”Van még remény számunkra?” Isten válasza neked erre a kérdésre egy nagy, határozott: IGEN! Nem kell elmerülnöd a reménytelenség mocsarában! Te is kiköthetsz, nem az Ararát hegyén, mint Noé, hanem egy Golgota nevű hegyen, ahol Jézus meghalt értünk, miattunk, helyettünk, hogy ne reménytelen, elkallódó életet éljünk, hanem reményteljes, célravezető, végül célba érő, igazi életet. Ne elégedj meg kevesebbel!

 /Floch Gábor Barnabás írása/

Facebook

TOVÁBBI FRISS CIKKEK