Az önmagunkra találás élménye egy rajzfilmen keresztül
Soha nem gondoltam volna, hogy az amerikai animációs filmek, főleg a gyerekeknek szóló rajzfilmek olyan tartalommal bírhatnak, amik elgondolkoztatnak. Azt pedig végképp nem gondoltam, hogy a „lányos” mesék között találok egyet, amely komoly személyiségfejlődésről szól. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban a „Jégvarázs” című mese második része ilyennek bizonyult.
A három és fél éves kislányomnak köszönhetően találkoztam a „Jégvarázzsal” az ünnepek alatt, amikor is legalább hétszer (!) kellett megnéznem a második részt, amit a lányom jobban szeret, mint az elsőt. Meg tudom érteni, hogy miért.
A sokak által ismert és szeretett mese első része gyakorlatilag a jégkirálynő meséjének átkeretezése amerikai módra. (Részletezés következik!) Adva van egy királyság, ahol él egy testvérpár, két hercegnő. Elza, a idősebb képes havat és jeget varázsolni. Miután gyerekként az erejével majdnem megöli a húgát, Annát, elkezd félni saját magától, elzárkózik, és elrejtik az erejét a külvilág elől. Idővel megkoronázzák, ám az események sodrában elveszíti a kontrollt, leleplezi magát, és elmenekül az őt boszorkánynak tartó emberek világából. A jég birodalmában, egyedül ugyan, de végre megélheti önmagát. A húga azonban elmegy érte, és sok kaland árán végül visszahozza, miközben majdnem az életét áldozza érte. Elza rendet teremt a világban, jórészt a képességének köszönhetően, és boldogan élnek, amíg… el nem jön a második rész.
Míg az első rész jóformán egy egyszerű, lineárisan felépített felnövéstörténet, a második nemcsak izgalmasabb és összetettebb, hanem jóval mélyebb is. A testvérpár boldogan él a királyságban, amíg Elzát egy varázslatos hang ejti bűvkörébe.
Közben a királyságot veszély fenyegeti a természeti elemek részéről, így Elza a hang nyomán elindul északra, hogy megtudja, hogyan mentheti meg a népét. Természetesen vele tart szerető testvére, Anna és más segítők is. Útközben különböző veszélyeket kiállva végül egyedül ér célba. Fényt derít egy szörnyű családi titokra, ami megváltoztatja benne a múltról alkotott képet, és ami az egész népet érinti. Elza jéggé dermed, de még Anna tudtára adja az igazságot, aki ennek birtokában úgy dönt, hogy el kell pusztítani a szörnyű múlt monumentális emlékét, egy gátat. A gát elpusztul, de a leömlő áradat pusztulással fenyegeti a városukat. A jeges álomból feltámadó Elza azonban a varázserejével megmenti a várost. Később lemond a trónról Anna részére, ő maga pedig visszamegy északra.
Elza, a történet főszereplője, aki a varázserő birtokában van, kívülálló a saját maga és mások szemében, egy baleset következtében pedig egyre jobban magába zárkózik és fél magától. Megközelíthetetlen, távolságtartó a félelme miatt. Miután az első részben elmenekül önmagává válhat ugyan, nem kell tovább rejtőzködnie önmaga elől, de csak azon az áron, hogy egyedül él a világ végén.
Ebből a magányból tér vissza, hogy az erejével segítsen a királyságán és vállalva a családi sorsot végre igazi uralkodó legyen.
A második rész egy igazi lelki utazás, sok-sok szimbólummal. Benne van az elhívás (a hang), a körülmények drasztikus romlása (a királyságot fenyegető veszély), az utazás a titkos birodalomba (önismeret), a titok kiderítése (a múlt átkeretezése), ezt követően a halál (a régi élet halála), amit a régi világ lerombolása követ (a gát átszakadása és a kitörő folyó az elzárt érzelmek elengedésének szimbóluma is lehet), a lelki fejlődés után a világ megmentése, és egy új minőség, egy új szerepkör vállalása. Elza csak így, a titok kiderítése és korábbi énjének lezárása révén válhat teljessé, miután, végigjárva az önismeret útját, rátalál saját magára és megbékél az erejével.
Elza a két rész során önmaga elrejtésétől kezdve folyamatosan válik önmagává, a vállalt veszélyekkel szembenézve egyre jobban felismeri és fogadja el az életét, a képességeit, a sorsát, valósággal kinyílik.
Igazi hősként (akik egyaránt megtalálhatók az ókori mitológiákban, a magyar népmesékben és a modern mítoszokban, lásd. Csillagok háborúja) nem retten meg a haláltól sem, ha arról van szó, hogy a népét kell megmentenie. A győzelem érdekében hozzá kell jutnia teljes erejéhez, ez azonban csak a teljes önátadáson keresztül történhet meg, amikor is önként vállalja azt a szerepet, amire született.
A kiteljesedés/megújulás a vallásban és a pszichoterápiában egyaránt fontos folyamat. Ez lényegében nem más, mint különböző tapasztalatok birtokában egy régi élet, egyben lelki-szellemi minőség lecserélése egy újra. A kiteljesedés/megújulás során addigi szokásokat, érzelmi és gondolati mintákat, sémákat, életigazságokat cserélünk le újakra, sokszor fájdalmas tapasztalatok árán. A korábbi igazságaink elveszítése, még az igazság kiderítésének eredményével együtt is, óhatatlanul fájdalommal jár. Ennek pedig csak akkor van értelme, ha az, amit cserében kapunk, magasabb minőséget képvisel attól, amit elveszítünk. Ez az önismeret útja, célja és lényege, ez az élet útja, célja és lényege, amiről a mítoszok, a mesék, és időnként még az amerikai animációs filmek is szólnak.
Seres László
