Ahogy egyre inkább belemelegedünk a beszélgetésbe Grétával, aki teológiai tanulmányairól mesél, annál inkább azt gondolom, hogy ülhetnénk mi most bármelyik olyan helyen, ami alkalmas egy interjú elkészítésére. Mi azonban itt vagyunk, Debrecenben, a BTESZ fogyatékossággal élők nappali ellátását biztosító intézményében, a Csupaszív Közösségben, ahol Gréta ellátott. Egy olyan ellátott, aki jelenleg teológiai tanulmányait végzi.
Dobi Katalin kolléganőnk a balmazújvárosi integrált intézmény, valamint az egyeki Új Esély Központ vezetője. Közel 10 éve kitartóan dolgozik a BTESZ-nél és ez idő alatt mindvégig kiváló szaktudásáról és emberségéről tett tanúbizonyságot. Idejét nem kímélve szorgalmasan fejleszti önmagát és közvetlenségével, valamint kedvességével igyekszik másokat is erre ösztönözni. Na, de vajon honnan ered ez a kitartás? Az interjúból többek között ez is kiderül.
”Nem vagyok hős” – mondta el számtalan alkalommal Wesley Autrey, kétgyermekes fekete bőrű apuka, aki 2007-ben megmentett egy Cameron Hollopeter nevű diákot...
Vannak olyan krízisek, amelyek minden ember életében előfordulnak. Ezek jellemzően hosszan tartanak, lefolyásuk lassú. Ilyenek a fejlődés során bekövetkező változások (kamaszkor, változó kor). Vannak azonban olyan krízisek is, amik váratlanul érkeznek, és intenzitásuk sokkal nagyobb, pl. egy szerettünk elveszítése, baleset, egyéb tragédia. Krízis esetén sokszor előfordul, hogy valamennyire megoldjuk a helyzetet, de nem hosszú távra. Ilyen esetben mintegy elfogadjuk az új szituációt, de nem azonosulunk az újjal, amit hoz, nem változunk, csak beletörődünk. Ebben az esetben állandó belső konfliktus lép fel, amit a látszólagos elfogadás és a valódi ellenállás közötti ellentét szít. A feszültség enyhítésére különféle segédeszközökhöz nyúlhat az ember: alkoholhoz, kábítószerhez, egyéb feszültségoldó szerekhez.
Nem sok olyan intézmény van, amely köré annyi mítosz épült volna az utóbbi évszázadokban, mint a templomos lovagrend. Noha ezen mítoszok egyike sem bizonyítható, makacsul tartják magukat, és időről-időre felbukkannak könyvek, filmek vagy beszélgetések témájaként.
Ha megkérdeznék tőlünk, mi a legjobb gyermekkori élményünk, mi jutna eszünkbe? Egy őszi kirándulás, nyaralás a családdal, nagy játék a szabadban vagy éppen valamilyen közösségi program? Amikor az ismerőseimet kérdeztem, mind hasonló emlékeket idéztek fel. Ugyanis ezek a gyermekkori élmények nemcsak a felnőttkori édes nosztalgiát adják nekünk, hanem annál sokkal többet.
Nem Csenge, Csende mondta az édesanya, mikor először találkoztam az akkor még általános iskolába járó kislánnyal. Egy farsangi jelmezbálon történt mindez, ahol a Gáti család valamennyi tagja: anya, apa, nevelt és vérszerinti gyermekek is rajthoz álltak, nem is akármilyen formában, hanem fogatot képezve magukból.
Baranyi Barnabás László, a BTESZ Pest megyei és Észak-Dunántúli régiójának missziós koordinátora. Az intézmények lelkigondozóit segíti, miközben ő maga is ezzel foglalkozik, emellett zenés hitéleti foglalkozásokat is tart. A gyermeki szívről, Isten szeretetéről és a zene erejéről beszélgettünk Barnival.
Nagy Klára, a vásárosnaményi intézményünk vezetője a BTESZ egyik igencsak meghatározó személyisége. Akárhol is találkozunk vele, jelenléte és kedves hangja azonnal megnyugvással tölt el bennünket. Egy vérbeli, csupaszív szakember Ő, akitől rendkívül sokat tanulhatunk. De vajon milyen út vezetett számára a BTESZ-ig? A következőkből bizony ez is kiderül.
Az élete során minden ember él át krízist, sőt kríziseket. Ezek olyan helyzetek, amik kibillentenek minket a szokásos érzelmi-mentális állapotunkból. Sok feszültséggel járnak, érzelmileg megterhelnek minket...
