Családi nyílt napot tartottunk a tatabányai Új Esély Központunkban

Olvasási idő: 2 perc

2025. július 29-én kedden különleges esemény zajlott Tatabányán, az Új Esély Központban: családi nyílt napot tartottunk, amelyre nagy örömünkre számos hozzátartozó és érdeklődő is ellátogatott. Az esemény célja az volt, hogy a hozzátartozók és az érdeklődők jobban megismerhessék intézményünk mindennapi életét, programjait és közösségét, valamint, hogy az ellátottakkal közösen élhessünk meg egy vidám, élményekkel teli napot.

A programot a nappali ellátás vezetője, valamint a régió igazgatója rövid, bátorító és köszöntő gondolatai nyitották meg, amely után kezdetét vette az udvari főzőmulatság: krumplipaprikás készült bográcsban, amelyet az ellátottak készítettek el, közösen, jó hangulatban. Az ebéd nemcsak finom, de igazi közösségépítő élmény is volt.

Amíg az étel főtt, a résztvevők különféle szabadidős és készségfejlesztő játékokon vehettek részt az intézmény udvarán és épületében. A kínálat igazán sokszínű volt:

  • Asztali foci
  • Karikadobálás és célba dobás
  • Egy egyedi ügyességi játék, amely során a játékosoknak labdát kellett egy dobozból kijuttatniuk, miközben mások ezt megpróbálták megakadályozni
  • Kavics festés (kreatív kézműves tevékenység)
  • Akasztófa játék (szókirakó és szókincsfejlesztő játék)

A játékok során mindenki szabadon választhatott, melyikben vesz részt – volt, aki versenyzett, mások inkább a nevetést és az együttlét örömét keresték.

A nap zárásaként minden résztvevő – beleértve a terápiás munkatársakat istenyérlenyomatot készített egy emléktáblára, amelyre a nevek is rákerültek. Ez a színes, közös alkotás az összetartozás szimbóluma lett, amely hosszú ideig díszítheti az intézmény falát.

A családi nyílt nap minden szempontból sikeres volt: jó hangulat, közös élmények, nevetés, finom ebéd és értékes beszélgetések jellemezték. Hálásak vagyunk minden résztvevőnek, ellátottnak, hozzátartozónak és munkatársnak, akik hozzájárultak ennek a napnak a sikeréhez!

TOVÁBBI FRISS CIKKEK