Egy repülőút következményei
Az átkeretezés hasznossága

Olvasási idő: 2 perc

Felnőtt koromban félni kezdtem a magasságtól. Néhány évvel ezelőtt a gyulai vár mellvédjére felmászva tudatosult bennem, hogy valami megváltozott. Megszédültem a magasságtól, lekuporodtam, és alig bírtam eljutni a lépcsőig a magas falon.

Sok sorstársammal együtt az én életemet is megkeseríti a tériszony. Kénytelen vagyok lemondani olyan élményekről, amik a magassághoz kötődnek. Igaz, egyszer sikerült átkelnem (vagyis átrohannom) egy függőhídon és utazni egy libegővel, ugyanakkor egyetlen pillanatát sem élveztem. Ugyanígy jártam a repüléssel is. Az első utamat néhány évvel ezelőtt még imádtam, vélhetően az újdonság varázsa miatt. A második utamra szándékosan az ablak mellé kértem jegyet, de amint elhagytuk a kifutópályát és láttam, amint a föld távolodik tőlem, összeszorult a gyomrom. Egészen kicsire mentem össze, és egész úton nem voltam hajlandó kinézni az ablakon. Szörnyű volt a magasság, és még szörnyűbb az a gondolat, hogy ha lezuhanunk mindennek vége.

Harmadik utam Törökországba vezetett. A debreceni repülőtéren a gépen ülve remegve vártam a felszállásra. Öv becsatolva, hátizsák a lábnál, és már arra gondoltam, hogy inni kellene valamit, hogy ellazuljak egy kicsit. Az utasok nyüzsgése és szorongásom belső hangja érdekes eleggyé válva zsongott a fejemben. Irigykedve néztem az utastér végében
álló és egymással végtelenül nyugodtan beszélgető utaskísérőket, akik naponta megteszik ezt a hosszú utat a levegőben, és olyan nyugodtak, mintha éppen a házukból készülnének kilépni, nem pedig egy több ezer kilométeres út megtételére.
És ekkor megfogalmazódott bennem valami. 

Ezek az emberek naponta repülnek, mégis itt vannak, nem történt velük semmi baj. Mintha csak varázsütésre történt volna, egyik pillanatról a másikra megszűnt a repüléstől való félelmem. Végre ismét képes voltam gyönyörködni a felhőkben, az alattam nyújtózó tájban mind az odaúton, mind visszafelé. Idén nyáron történt meg a végső visszaigazolás: három év elteltével ismét repülhettem, és nyoma sem volt a korábbi félelmemnek. Magamban átkeretezésnek neveztem el azt a jelenséget, amikor egy vagy több élmény újraértelmezésével, új nézőpontba helyezésével olyan változást érek el, ami hatással van az életminőségemre. Életemben nem először (és segített, hogy kiléptem a saját világomból, és megláttam egy objektívebb valóságot, amelyben nem olyan félelmetes a repülés, mit amilyennek én gondoltam.

Seres László

Megosztás itt: facebook
Facebook

TOVÁBBI FRISS CIKKEK