Élétünk és a stressz III.
A stressz fajtái és a stressz

A szervezet elsődleges parancsa a túlélés. Ez az évmilliók során belénk kódolt elvárás sikeresnek bizonyult, hiszen itt vagyunk. A stressz kialakulásának idején azonban még nem voltak egyetemek, munkahelyi elvárások, forgalmi dugó vagy hidegháború. A veszély azonnali és váratlan volt, amire rögtön reagálni kellett. A lényeg a „veszély”. Sokszor úgy értékeljük (vagy a szervezet úgy értékeli), hogy egy-egy jelenségen az „életünk múlik”. Nem úgy ítéljük-e meg magunk is, hogy egy-egy vizsgának, munkahelyi napnak, vagy éppen tettünknek komoly következményei vannak, vagyis veszélyt jelentenek számunkra? Ezek a félig öntudatlan elvárások azután teret engednek annak, hogy a stressz eluralkodjon rajtunk, felpörgesse a szervezetünket, minket pedig feszült állapotba hozzon. (Ez természetesen fordítva is előfordulhat: „stresszhelyzetben” a szervezetünk válaszreakciója miatt kiválasztódnak a stresszhormonok, amik hatással vannak az érzelmeinkre és a gondolatainkra, ezért veszélyhelyzetben érezzük magunkat.) 

Egyébként ezzel nincs is semmi probléma! A stressz, amint arról a korábbi részben már volt szó, alapvetően azzal a céllal jött létre, hogy fokozza a szervezet teljesítőképességét. Ez bármilyen veszélyhelyzetben kapóra jöhet, legyen az egy vadállat támadása vagy egy vizsgahelyzet okozta izgalom.

De nem csupán veszélyhelyzetről van szó. A szervezetünk felfokozott állapotba kerül a szerelmünkkel való régen várt találkozástól, a péntek esti bulira készülve, a sokáig tervezett külföldi nyaralás megvalósulását várva, egy régi álmunk valóra válásának reményétől, vagy akár egy általunk kedvelt munkafolyamat végzése közben. Ezt nevezi a tudomány eustressznek, ami azt az állapotot jelzi, amikor a stressz pozitív oldalát megéljük, de nem kapcsolnak be a káros hatások. Ezt a helyzetet nevezhetjük olyan izgalmi állapotnak, amiben jó, amiben szeretünk lenni. Ezzel szemben a distressz a stressznek azt az általunk nem kedvelt és ismert romboló fázisát jelöli, amiben semmi örömünk nem telik. Amikor tehát általában a stresszről beszélünk, akkor valójában a distressz az, ami szóba kerül.

…
Ahhoz, hogy tovább haladjunk a stressz megértésének nyomán, meg kell ismerkednünk egy új fogalommal: a stresszorral.
Amint arról már volt szó az első részben, a stressz nem azt az ingert jelenti, ami a szervezet reakcióját kiváltja, hanem a szervezet reakcióját bizonyos helyzetekben. A stresszreakciót okozó jelenséget nevezzük stresszornak.
Stresszor bármiből és bárkiből válhat, ha stresszt vált ki belőlünk. Stresszor lehet a kolléga, a főnök, a szomszéd, a partner,
a gyerek, a szülő, egy betegség, a napról napra ismétlődő forgalmi dugó, ami miatt mindig kések, az előttem tornyosuló feladatok tömege, egy számomra átláthatatlannak tűnő probléma és teljesíthetetlennek vélt feladat. Jelen helyzetben ilyen stresszornak tekinthető a szomszédban dúló, bizonytalan kimenetelű, időtartamú és forgatókönyvvel bíró háború is.

A szakemberek általában kétféle okát fogalmazzák meg annak, ha szenvedünk a stressz miatt. Distresszt okoz az a szituáció, amikor én nem érzem elégnek a képességeimet a probléma kezelésére, vagy úgy érzem, hogy nem vagyok ura az adott helyzetnek, nem vagyok képes irányítani azt.

Mivel mai hajszolt életünkben rengeteg stresszor (és nem stressz) vesz minket körül, sok iskola és módszer arra vonatkozik, hogy csökkentse a szervezetünkben fellépő stressz hatását, vagy éppen megszüntesse azt. Én is úgy vagyok vele, hogy jó lenne nyugton maradni, stressz nélkül élni, hideg fejjel, logikusan, tét nélkül végezni a feladatokat. Úgy hiszem, ezzel a vágyammal nem vagyok egyedül.

A tudomány szerint azonban nem jó, ha teljes mértékben kihagyjuk az életünkből a stresszt. Azt már Selye János, a stressz
„atyja” is észrevette, hogy a stressz kiiktatása káros hatással jár a szervezetre. Több kísérlet igazolja azt a megfigyelést,
miszerint ahhoz, hogy a szervezet egészségesen működjön, bizonyos mennyiségű stresszt át kell élnie! Stressz nélkül a szervezet ugyanúgy a romlás útjára lép, mint a túl sok vagy hosszú távon fennálló stressz esetén. Ezek alapján az a furcsa helyzet áll fent, hogy bizonyos mennyiségű kihívásra, új ingerre az élő szervezetnek szüksége van az életben maradáshoz.
Azok alapján, amit eddig a stresszről megtudtunk, azt lehet mondani, hogy a túl kevés és túl sok stressz (amik rombolják a szervezetet) között van egy olyan stressszint, ami pozitív hatással van a szervezetünkre. Ez a szint azt az éppen megfelelő nehézségű megoldandó feladatot jelenti, aminek teljesítéséhez igénybe kell venni a képességeinket. Minden, ami ez alatt vagy felett van, problémát jelent a számunkra.

A következő részben azzal foglalkozunk, hogy a legújabb stresszkutatások milyen eredményekkel járnak, és hogy van még
mit keresnünk és kutatnunk ezen a területen.

Folytatása következik…

Seres László