Fogjunk össze Csabáért, a tűzeset károsultjáért!
Nagy tragédia érte Csikhegyi Csabát Tápiógyörgyén. Április 2-án kicsi, takarosan rendberakott háza, amely a mindenét jelentette, a tűz martalékává vált.
Szeretett felesége, akit ápolt, gondozott súlyos betegségében, egy évvel ezelőtt ment el. A felesége halála után úgy érezte, 75 évesen semmi értelme az életének. Idővel a házban és a ház körül keresett vigaszt. Kiscsibéket és egy malackát tartott, nevelt, szeretgetett, bennük lelt társaságra, amíg meg nem történt a második nagy tragédia, a ház leégése. Épp a malacának melegítette a vacsorát, amikor a tűz belekapott a fakeretes ablakba és onnan megfékezhetetlenné vált. Végignézte, ahogy szeretett otthona, egy élet munkája leég. Ekkor eszébe jutott, hogy felesége hamvainak urnája bent van, így az életét kockáztatva beszaladt a házba, de már akkor a füsttől megrészegülve a szomszédok húzták ki, szerencséjére, mert még 2 db gázpalack felrobbant. Sajnos biztosítása nem volt a házon.
Kilátástalan a helyzete, mivel egyedül él nyugdíjából, a helyreállításhoz szükséges anyagokat egyedül nem tudja megvenni.
A helyi önkormányzat biztosított számára 2 hétig lakhatást és napi 3x étkezést, amiért nagyon hálás, valamint a szomszédok segítségéért is!
Mivel a ház lakhatatlan, egyedüli újjáépítésére nincs lehetősége, csak az emberek segítségében bízhat!
Jelenleg a ház romjaiban él egy kis helyen, amit körbekerített plédekkel és ott húzza meg magát éjszakára.
Az első és legfontosabb teendő a tető újjáépítése, mivel az teljesen leégett. A tűzoltás során a kicsi vályogház mennyezete is elázott, félő, hogy leszakad. A törmelék elszállítása kilátástalan segítség nélkül. Villany, gáz nincs, víz van az udvaron, a szomszédok és jóindulatú emberek segítenek most neki, hogy egyik napot a másik után túlélje.
Csaba 75 éves, új életet máshol nem szeretne kezdeni, nem hagyja el otthonát.
Kérjük, adományával segítse, hogy a ház helyreállítása megkezdődhessen! Az adományt alapítványunk bankszámlaszámán fogadjuk és a beérkezett összeg 100%-át továbbítjuk Csabának!
Kedvezményezett neve: BTESZ Alapítvány
Közlemény: Adománygyűjtés – Együtt Csabáért!
Te jövőnek hívod. Ő álomnak. Mi célnak.