Fontos vagy!
G. R. Tweed tengerészgyalogos 3 évig rejtőzködött Guam szigetén, amikor a japánok 1941-ben elfoglalták azt. Három éven keresztül azt ette, amit a dzsungelben talált. Rejtőzködve élt, de talán ez is jobb volt, mint a japán hadifogság. 1944. július 10-e fordulópont volt az életében, amikor meglátott egy amerikai hadihajót a part közelében cirkálni. Amilyen gyorsan csak tudott, felmászott a legmagasabb fára és tükrével leadta a nemzetközi SOS jelzést. Fél órával később már a McCall nevű hajó fedélzetén volt, megmentettként.
Játsszunk el egy bugyuta gondolattal: Mi lett volna, ha a tükör megszólal és ezt mondja a gazdájának: hagyd kis gazdám, úgysem fog menni, hisz koszos, repedt, kicsi vagyok. Nem, ilyet nem tesz egy tükör, ilyet csak mi, emberek szoktunk mondani magunkról. Olyan sokszor hallottam már, ahogy az emberek szapulják magukat. Igazat kell adnom annak a terapeutának, aki azt mondta, hogy sokféleképpen tudjuk magunkat bántani.
Ez azért is nagy baj, mert ha nincs önbecsülésünk, akkor engedni fogjuk magunknak és a másiknak, hogy méltatlan módon bánjon velünk. Ezért is beszél a Szentírás olyan sokat arról, amit ma identitásnak nevezünk. Richard Dawkins szerint az ember nem más, mint „talpra ugrott majom”. Bertrand Russel pedig ezt írta: „Meggyőződésem, hogy miután meghalok, szétmállanak csontjaim, és semmi sem marad az énemből.” Isten Szava ennek pontosan az ellenkezőjéről beszél, és életminőségünk függ attól, hogy kinek hiszünk. Francis Shaeffer teológust idézem: „A Biblia megmondja ki vagyok…egyszerre értékes leszek, és megértem, hogy miért is vagyok különböző. Az embernek nagy az értéke, és nem valamilyen jelentéktelen okból, hanem eredete miatt.”
Isten kijelentett igéjére hivatkozva írja ezt, amiben ilyeneket olvashatunk: „Csodálatos mesterséggel alkottattunk!” Zsoltárok 139,15 (NASB fordítás) Egy másik helyen pedig Isten remekművének, költeményének hív minket. (Efézusi levél 2,10) Tehát nem szériatermékek vagyunk, nem véletlenül születtünk meg, még akkor sem, ha esetleg szüleink nem terveztek minket, Alkotónk igen.
Hallottam egy történetet Asikaga Josimasa-ról, aki egy japán sógun volt a 15. században. Volt neki egy kedvenc teáscsészéje, amit egyszer véletlenül összetört. Elég kényszeres lehetett ez a sógun, mert nem volt hajlandó másik csészéből inni, és búskomorságba esett. Egyetlen fazekas sem akadt Japánban, aki vállalta volna, hogy a dirib-darabokat megjavítsa, mindegyik azt mondta, hogy ez már kuka. Ám volt Kínában egy mester, aki egy különleges eljárást talált ki: egy bizonyos urusi nevű gyantába aranyport kevert és azzal ragasztotta meg a törött csészét. Amikor a sógun meglátta kedvenc csészéjét elállt a lélegzete és kitört belőle: „Szebb, mint valaha.” Ezzel megszületett az ún. „kintsugi” -technika, ami ma nagy népszerűségnek örvend.
A kintsugi eljárás a törött darabok megjavítása, ami nem csupán szép, hanem állítólag sokkal inkább strapabíróbb csészéket is eredményez.
Az életben néha összetörünk. Néha leejtenek minket. Vannak, akik lemondanak ilyenkor magukról, a másikról. Csakhogy jusson eszünkbe, ha például a jeggyűrűnk véletlenül beleesne a wc kagylóba, azzal veszítene bármennyit is az értékéből? Semennyit se! Koszos lenne, de az értéke megmarad, és nem is elsősorban a karátok miatt, hanem amiatt, aki az ujjunkra húzta.
Minden ember önmagában értékes – eredete miatt. Nem tudunk nem értékesek lenni, bármit is tettek velünk vagy tettünk magunkkal. Egyet viszont tehetünk: nem élünk értékességünk tudatában.
Nem az tehát a kérdés, hogy összetörünk-e vagy sem életünk folyamán, hanem az, hogy mit kezdünk magunkkal törés után, pontosabban Isten mit kezdhet velünk, ha engedjük Neki. Kezében kintsugivá válhat minden törött élet. Kezében gyógyulnak a törött életek.
Egy egyszerű, őszinte imádságban kérd most Istent, hogy gyógyítsa sebeidet, és ne feledd, hogy Isten kegyelme életünk repedésein keresztül áramol belénk.
Floch Gábor Barnabás
Missziós koordinátor
