Hétköznapok hőse

A kettő szorosan összekapcsolódik, mesélem is, hogy és miképp. Inci nevelőszülő, jelenleg négy kamaszt és egy első osztályos gyereket nevel, Hajdú-Bihar vármegye kis településén, Sárrétudvariban. Mindezt teszi – túlzás nélkül állíthatom – kifogyhatatlan energiával. A három saját gyermeke már kirepült az otthoni fészekből, de az unokákkal együtt gyakori
vendégek a házában. (Mit is beszélek, nem is vendégek, hiszen otthon vannak.) Visszatérve a nevelt gyermekekre, a kis csapatra, ahogy Inci nevezi őket, mindegyikük foglalkozik valamifajta iskolán túli tevékenységgel. Nevelőanyjuk ugyanis addig nem nyugszik, míg meg nem találja azt, hogy melyik gyereknek mihez is van kedve, miben ér el sikereket. Vérszerinti családban nevelkedők esetében is rendkívül fontos ez, nevelt gyerekek esetében pedig talán, ha azt mondom, hogy esetenként életmentő lehet, akkor közel járok az igazsághoz. Dáviddal nem volt egyszerű dolga Incinek, pedig a fiú, ahogy mondani szokták, jó gyerek.

Talán ezt nevelőanyja is érzékeli, túlságosan is az. Jó neki minden, ami körülötte történik, elfogadja a dolgokat, úgy ahogy azok vannak, nem harcol, ha igazságtalanság éri. Félénk, érzi azt, hogy más, mint a többiek, nem keres barátokat magának. Leginkább a családi ház kertjében szeret lenni, azokkal az emberekkel, akik elfogadják és türelmesen kivárják amíg elmondja amit szeretne. Figyelmes hallgató, szemével követi a nevelőanyja minden mozdulatát, rezdülését, hiszen ebben a bonyolult, zűrzavaros világban ő a biztonság számára. Tehát Inci nagy fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy addig nem dől hátra, amíg meg nem találja azt, ami a fiút érdekli, ami sikert, így önbizalmat adna számára. Szerencsére ez a nevelőanya nem az az ember, aki feladja a célját, hogy ha nehézségbe ütközik. Mint azt látni fogjuk, ez közös benne és nevelt fiában. Miután a kisfiú megszokta Őt és az új környezetet, a tettek mezejére lépett, elkezdte a világra nyíló ajtót szélesebbre tárni. Kirándulásokat szervezett, amelyet az élvezni tud, koncertekre, rendezvényekre, fájós térdeire fittyet hányva, biciklitúrákra vitte. 

Megtanította arra, hogy önállóan tudjon közlekedni, eljusson a szomszédos településen lévő iskolájába, de az se jelentsen számára gondot, ha boltban cukrot kell vásárolni. Aztán a többi nevelt gyermekét vette rá arra, hogy ha mennek ide-oda, akkor vigyék magukkal Dávidot, legyen az a kortársai között minél többet. Családi eseményeken, gyermekei esküvőjén, születés és névnapokon a kis csapat valamennyi tagja, így a félszeg fiú is állandó résztvevő lett. Mindez nem ment egyik percről a másikra. Hosszú évek munkáját foglalom most össze, pár mondatban. Minden, ami egy átlagos gyermeknek természetes, magától értetődő, azt Dávidnak tanulnia kellett/kell. Inci pedig tanít, nemcsak szóval, hanem az életével, tetteivel. 

Ezelőtt jó két évvel, a kis csapat egyik tagja, Regina (akiről megint csak bőven lenne mit mesélni) úgy döntött, hogy kipróbálja a kick-boxot. Inci, mivel még mindig nem találta meg, mi az, ami Dávidot igazán érdekelné, úgy határozott, hogy kísérje el a fiú is a nevelt testvérét az edzésre. És megtörtént a csoda Mert mi más lenne, mint csoda az, hogy a félszeg, furcsa mozgású, önbizalom-hiányos fiú, aki eddig még védekezésből sem emelte fel a kezét, megtalálja magát ebben a sportban? Márpedig ez történt. Az edző, az első alkalom után megkereste a nevelőanyát és elmondta neki, hogy látni szeretné ezt a gyereket az edzéseken, hiszen tehetséges. A mozgása, az, ahogy lép, a testtartása, a vékony, de izmos testalkata, mind-mind tökéletesen alkalmassáteszik erre a sportra. Persze, ez önmagában nem elég a sikerhez, ahhoz még jó pár dolog szükségeltetik. 

Az első az edző, akiben megbízhat, aki türelmes a fiúhoz, érthetően magyaráz, hajlandó kivárni, amíg Dávid kimond, összerak egy-egy mondatot. Mindkettőjük szerencséjére, hiszen az érmek az edző munkájának is az elismerései, Peti ilyen. Peti (így hívom, hiszen Dávid és Inci is így nevezi) amellett, hogy hosszú évek óta foglalkozik fiatalokkal, mentőtisztként dolgozik. Sok mindent megélt, tapasztalt életében, jobb vezetőről nem is álmodhat a fiú. Aztán a siker receptjének meghatározó alapeleme az otthoni támogató környezet is, ezt pedig Inci és a társak biztosítják. Mint azt a nevelőanya felidézi, az első időben kicsit hitetlenkedve fogadta, hogy Peti versenyre szeretné vinni Dávidot. 

Aztán az első meccs után, amikor látta a nevelt fiát küzdeni, rájött arra, hogy ez több lesz számára, mint a szabadidő hasznos eltöltése. Mert a ringben valami átalakul, a félszeg bizonytalan fiú magabiztossá válik, a gyerek, aki nehezen ért meg egyszerű hétköznapi dolgokat, feszült figyelemmel képes koncentrálni edzőjére, ellenfelére, környezetére. Öröm nézni, ahogy kitér, elhajlik, ökle célba talál. Így aztán az edzéseket egy idő múlva meccsek tarkítják, amelyeken mind Inci, mind a kis csapat valamennyi tagja ott van és ” torokberekedésig” biztatják az ő Dávidukat. Van alkalom, lehetőség kiabálni, legutóbb például Nádudvaron, ahol az országos bajnokságon Dávid a dobogóra léphetett. A sikerhez mégis a legfontosabb maga Dávid, aki iskola után leteszi a táskáját, veszi a felszerelését és indul edzeni. Megtanul ütéseket adni és ütéseket fogadni, kitartani még akkor is, ha vesztésre áll a helyzet, visszatérni a ringbe, akkor is, ha nehéz, ha fáj. A fiú bibliai eredetű nevet visel. Azét a férfiét, aki még szinte gyerekként, egyszerű pásztorfiúként kiállt egy szál parittyával a kezében a teljes hadifelszerelésben lévő hatalmas harcos, Góliát ellen és legyőzte őt. 

A mi történetünk hőse a küzdelmeit naponta megvívja, ringen kívül és belül, folyamatosan győzi le magában a kétséget, a bizonytalanságot, a bizalmatlanságot, a félénkséget. Nyerésre áll. 

 Szöőr Bea