Húsvét ünnepe

Olvasási idő: 6 perc

“Urunk a feltámadás ígéretét nemcsak a könyvekbe írta bele, hanem a tavaszi idő minden egyes levelébe.” Luther Márton

Olyan jó lenne, ha a mindennapi rohanásunkban meg tudnánk állni, be tudnánk hunyni a szemünket (ne féljünk a csendtől) és elgondolkoznánk a közelgő húsvéti ünnepről. Okáról, céljáról, következményeiről, erejéről, életünkre gyakorolt hatásáról.

Hol kezdődött a húsvét? Egy izraeli kis falu barlang-istállójában. Isten Fia ott született, mert máshol nem volt számára hely, hiszen kitették a fogadósok azt a táblát, amit sokszor mi is kiteszünk a szívünkre, életünkre: „Nincs hely, megtelt!” Nincs hely Istennek és nincs hely a másik embernek.

Ez húsvét előzménye, illetve, ha ugrunk harminchárom évet, akkor egy hegyet látunk három kereszttel. Középen van Jézus. Azért, mert úgy döntött, hogy megmenti az ellene fellázadt embert. Döntött a Mennyországban is, döntött a Gecsemáné-kertjében is, várva Júdás áruló csókjára. Döntött akkor is, amikor a keresztről nem szállt le (pedig megtehette volna), hanem miattunk ott maradt. Nem a szegek tartották fenn, hanem az értünk érzett szeretete! (Nagyobb erő kellett ott maradni, mint leszállni!)

Értünk halt meg és értünk támadt fel. Húsvét és nagypéntek elválaszthatatlan. Amikor a nyitott sír mellett állunk, látjuk lelki szemeinkkel a véres keresztet is. Minden ünnep Istenről és rólunk szól. Ne múljanak el ezek az ünnepek nyomtalanul a fejünk fölött! Húsvét nem a nyuszi ünnepe meg a tojásfestésé, végképp nem a locsolkodásról szól, hanem arról beszél, hogy mennyire értékesek vagyunk mi, emberek Isten szemében! Max Lucado írja valahol, hogy „Isten inkább belehalt, mintsem, hogy nélküle éljünk!” Érthetetlen, de erről szól a kegyelem, erről szól húsvét örömhíre!

Ahhoz, hogy átéljük, (megéljük) ezt az ünnepkört át kell nekünk is élnünk kicsiben, személyesen e három nap lényegét: nagypénteken Jézus Krisztus meghalt. Nem megölték, hanem letette önként az életét értünk! El kell oda jutnunk (tudom, hogy nem könnyű), hogy beismerjük: nem ismerjük az élet ”játékszabályát”. Isten nélkül (Teremtőnk, Megváltónk nélkül) csak elrontani tudunk dolgokat. Annyi sok jó ajándéka van, de ezek csak tönkremenni tudnak a kezeink között. Nem tudjuk betölteni a bennünk lévő „Isten alakú űrt” (Pascal), nincs erőnk bizonyos dolgok felett, amik sokszor leuralják az életünket. Éhes, szomjas a lelkünk, próbáljuk habzsolni az életet, de egyre csak éhesebb és szomjasabb a lelkünk. „Tudunk röhögni, de nem tudunk örülni”. (Gyökössy Endre) Érezzük, amit Váczi Mihály így fogalmazott meg: „Valami nincsen sehol”. Érzünk magunkban valami ős-hiányt. Aki ezt beismeri és azt, hogy szüksége van Istenre, – mert Vele teljes az élet és Vele nevezhető életnek az élet és abbahagyja élete módszeres tönkretételét – , arra azt mondja a Biblia, hogy meghalt a régi életének és feltámadt egy új életre. Az ilyen ember átéli nagypénteket és átéli – valóban, igazán – húsvétot. Valamit befejez, valamit elkezd.

Tisztában vagyok vele, hogy aki nem akar hinni az nem is fog. Aki nem akarja, hogy megmentsék, azt a mindenható Isten sem tudja megmenteni. Isten azt kérdezi tőlünk e napokban is, hogy: „Nem lenne könnyebb velem?!” Valóban, miért kell dacolnunk Vele? Miért nem engedjük magunkat szeretni, megmenteni?! Jézus nem egy ember volt, nem egy vallásalapító, nem egy izmus, Ő egy valóságos személy, aki ért az életünkhöz, aki valódi segítség. Bár nem látjuk (rengeteg mindent nem látunk, de tudjuk, hogy van), de meglátható a valódi keresztyének életében!

Egy teremtéshívő tudós beszélgetett egy evolucionista tudóssal és azt kérdezte tőle, hogy hány házasságot ismer, amit az evolúció tana megmentett? Hány alkoholistát ismer, akit az ateizmus megmentett? Hány fiatalt ismert, akit az eszméje megszabadított volna az önpusztító életformától? Nagy hallgatás következett.

A keresztyénség – az Újszövetség értelmezésében – nem egy vallás, nem egy intézmény, hanem kapcsolat! Kapcsolat Istennel, az Ő Fiával és a Szent Lélekkel. Rengeteg embert ismerek, akik letették az üveget, letették a cigarettát, újra kibékültek régi haragosok a Jézussal való találkozás után! Az ő életük a legjobb bizonyíték Isten létezése mellett.

Húsvét a keresésről szól. Az asszonyok keresték Jézust, amikor csak az üres barlangot látták.

Mi mit keresünk? Mi kell nekünk? Sok esetben nem arra van szükségünk, amit szeretnénk! Annyi mindent szeretne a ma embere. Szajkózzuk, amiket a reklámok belénk sulykolnak. Ezeknek a nagy részére nincs is igazából szükségünk, helyette viszont nem foglalkozunk azokkal, amikre tényleg szükségünk lenne, amikre éhezik a lelkünk. Ne feledkezzünk el arról, hogy van lelkünk. Az ember: test,lélek és szellem.

Foglalkoznunk kell a lelkünkkel is, ha teljes életet akarunk élni, márpedig Isten azt szeretné, ha nem tönkremenne, hanem kiteljesedne, célba érne az életünk.

Keressük Őt! Aki keresi, az meg fogja találni, sőt rájön, hogy Isten már sokkal hamarabb elindult őt keresni. A tanítványok és a sírhoz siető asszonyok előtt is voltak akadályok, amiken a lelki szemük túllátott és a félelmek mellett volt hit a szívükben! Amikor látja ezt Isten rajtunk is, akkor úgy – ahogy a kő is repült a barlang bejárata elől – , ezek az akadályok is repülnek, amik Isten és köztünk vannak. Aki keresi Őt, az meg is fogja találni! A legelső húsvét ünnepén sok mindentől féltek a tanítványok. Bezárkóztak egy szobába, egészen addig, amíg nem találkoztak Jézussal, aki aztán kiküldte őket. Mi is félünk talán e napokban is sok mindentől. Húsvét arról is szól, hogy Jézus nagyobb a félelmeinknél, nagyobb a bűneinknél, nagyobb a problémáinknál!

Elhisszük? Mikor kérted utoljára a segítségét?! Ennek a kis cikknek ez a célja, hogy közelítsünk a győztes Jézus felé, aki szeretne segíteni, ahogy Simone Weil írja: „Isten türelmesen vár, hogy végre beleegyezzem abba, hogy szeretem.”

A németországi Hannover temetőjében van egy sír, amelyen hatalmas gránitkövek és márványdarabok fekszenek, betonnal és acélpántokkal összefogva. Az egy asszony sírja, aki nem hitte el, hogy Jézus feltámadt a halálból, sem azt, hogy a halál után lesz feltámadás.

Végrendeletében elrendelte, hogy sírját olyan biztonságosan lezárják, hogy ha lenne is halottak feltámadása, akkor se nyíljon fel a sír. A sírra ezeket a szavakat vésette: “Ezt a sírt sohasem szabad felnyitni!”

 

Azonban egy kis mag a gránitkövek alá került és növekedni kezdett. A kikelt növény kereste a világosságot. Senki sem gondolta volna, hogy egy növekedő palánta képes szétfeszíteni azokat az acélpántokat és lebetonozott köveket. A kis mag fává növekedett, és a nagy kövek szétnyíltak előtte. Kajafás és Jézus egyéb ellenségei azt gondolták, hogy amikor Jézus testét betemették a sírba, többé nem kerülhet ki onnét. De Isten hatalma, amely Hannoverben egy kis növény által nyilvánult meg, még csodálatosabban működött Jézus sírjánál Jeruzsálem közelében.

Floch Gábor Barnabás

Missziós koordinátor

 

Megosztás itt: facebook
Facebook

TOVÁBBI FRISS CIKKEK

Ajánld fel te is adód 1%-át!

…a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítványnak!