A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió pályázatot hirdet
ASSZISZTENS (koordinátor)
munkakör betöltésére.
A JELENTKEZÉS LEZÁRULT!
A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió története 15 évvel ezelőtt kezdődött azzal az alapgondolattal, hogy a segítségre szorulók számára olyan szolgáltatásokat hozzunk létre, melyek által életminőségük javul, a társadalomban és családjukban helyüket megtalálva a saját életük alakítóivá válhatnak.
Az országban naponta kb. 1500 ember dolgozik a BTESZ kötelékében annak érdekében, hogy kb. 15 ezer ember gondozását, segítését elvégezze.
A BTESZ 2015-ben kezdte meg az étkeztetést az ellátottak körében. Mára már 9 integrált intézmény nyújtja a szolgáltatást a kelet-magyarországi régióban. Kiemelkedő lefedettséggel rendelkezünk. 4 vármegyében, 63 településen vagyunk jelen és immár közel 10.000 megállapodással rendelkező ellátotthoz juttatjuk el a saját konyhánk által elkészített menüket.
Fontos szervezetünk számára, hogy minden intézményünkben és szolgáltatásunknál, minden klienssel töltött alkalommal a BTESZ alapértékei megjelenjenek: Alázat, Bizalom, Tisztelet, Empátia, Szakmaiság.
Munkatársaink részére szakmai belső tréningeket, képzéseket biztosítunk, illetve az egyéni tanulmányok folytatását is támogatjuk.
Vezetőink és kollégáink nemcsak szakmaiságukkal, de segíteni akarásukkal és a változásba vetett hitükkel példaértékű közösséget teremtenek, amely támogató közeget nyújt a sikeres munkavégzéshez. Mi a dinamikus fejlődés titka? Nincs titok. Hiszünk az álmainkban, egymásban és a kompromisszumok nélküli szakmaiságban.
Te is hasonló értékekkel bírsz? Akkor ne habozz, jelentkezz!
Feladatok:
- a szociális étkeztetési szolgáltatás napi szintű koordinálása, szervezése: kérelmek fogadása és a kérelmek elbírálásához szükséges dokumentumok beszerzése
- ellátottakkal való kapcsolattartás: ellátottak és hozzátartozóik megfelelő tájékoztatása, rendszeres kapcsolattartás
- napi szintű adminisztráció vezetése: igénybevételhez szükséges dokumentáció vezetése, igénybevevői nyilvántartások vezetése, jogszabályban előírt igénybevételi napló vezetése
- jelentések készítése
- térítési díjak beszedése, számlák készítése és átadása
- elégedettségmérés végzése, beérkező panaszok vizsgálata
- lakosság körében felmerülő alapszolgáltatási igények figyelemmel kísérése
- rendszeres kommunikáció a felettes vezetőkkel
Te vagy a tökéletes jelentkező, ha rendelkezel:
- 1/2000 SzCsM rendeletben meghatározott végzettséggel: mentálhigiénés asszisztens, szociális asszisztens, szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens, szociális és mentálhigiénés szakgondozó
- az étkeztetés területén szerzett releváns munkatapasztalatot előnyként kezeljük
- kiemelkedő szervezési- és problémamegoldó készséggel
- megoldáscentrikus gondolkodásmóddal
- asszertív, kiváló kommunikációs készséggel
- innovatív készséggel, kreativitással
- magabiztos fellépéssel
- önállósággal, precizitással, rugalmassággal
- csapatban történő munkavégzésre való képességgel
- B-kategóriás jogosítvánnyal (vezetési rutinnal)
Mit kínálunk?
- Hosszútávú, határozatlan idejű, bejelentett munkaviszonyt egy stabil hátterű szervezetnél.
- A fizetésed a közalkalmazotti bértáblán alapszik, ami alapbérből (bruttó 326 000 Ft) és ágazati pótlékból tevődik össze. +béren kívüli juttatások: munkába járás támogatása, munkavállalói ajánlói program, cafetéria (OTP SZÉP kártya formájában, próbaidő lejártát követően)
- Lehetőséget, új szakmai projektek megvalósítására. Szeretjük az ötletteli szakmai munkát!
- Igazán jó csapatban dolgozhatsz és fejlődhetsz a közös célok eléréséért.
- Alapértékeink: Alázat, Bizalom, Tisztelet, Empátia, Szakmaiság
- Támogató munkahelyi közösséget és mentorációt. Segítünk és támogatunk a szervezet megismerésében és a csapatba való beilleszkedésben.
- Megbecsülést, folyamatos visszacsatolást biztosítunk a számodra, illetve továbbképzéseken való részvételedet is finanszírozzuk. Fontosnak tartjuk, hogy a szakmai képzések minél szélesebb palettáját kínáljuk Neked.
- Olyan családias munkakörnyezetben végezheted nap mint nap a feladataidat, amelyben igazán komfortosan érezheted magad.
Mikor van a munkaidő és hol van az intézmény?
- Szociális Szolgáltató Központ Nyíregyháza (4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 38.) szociális étkeztetés szolgáltatása keresi új munkatársát. A napi munkaidő hétköznaponként 8:00-tól 16:00-ig tart.
Hogyan tudok jelentkezni?
- Nem kell mást tenned, mint a karrier@btesz.hu címre elküldeni a következő dokumentumokat:
- fényképes szakmai önéletrajz,
- motivációs levél,
- iskolai végzettséget, elvégzett tréningeket igazoló tanúsítványok másolata.