A lelkigondozók mindennapjai

Olvasási idő: 3 perc

Intézményeinkben lelkigondozó kollégáink szeretettel és örömmel várják a beszélgetni vágyókat. Ők olyan keresztény segítők, akik meghallgatják a hozzájuk fordulókat és a Biblia üzenetével tanácsolják őket. De milyenek is egy lelkigondozó mindennapjai? Négy kollégánk tapasztalatai alapján meséljük el.

Kávé koffeinnel

Lelkigondozóink az intézmény mindennapjainak is részei. Együtt pakolják a székeket a munkatársakkal, együtt várakoznak és beszélgetnek az ügyfelekkel vagy éppen látogatják az idős ellátottakat. Ami azonban mindenki napjaiban jelen van,
az a kávézás. Mind tudjuk, hogy egy kávé mellett lehet a legjobbakat beszélgetni. Ilyenkor megnyugszunk, szünetet tartunk
a rohanásban és össze tudjuk szedni a gondolatainkat. A beszélgetés során az ügyfelek is átélhetik, hogy van valaki, akivel megoszthatják mindezeket, aki odafigyel rájuk, akit érdekel a történetük. Azoké is, akik nem sikertörténeteket, hanem
fájdalmakat, gyászt, félelmeket osztanak meg. Mindeközben pedig a lelkigondozó egy másik személyre is rámutat, Jézusra. Ugyanis “az Ő középpontba helyezése nélkül olyan lenne a lelkigondozás, mint a koffeinmentes kávé: jó az íze, de nincs ereje.” – vallja egyik legújabb lelkigondozónk.

Szívvel és nem szóval 

“Hallgatni arany”. A mondást ismerjük, de az életünkben kevesen tapasztaljuk. Azonban egy lelkigondozó munkájának ez az egyik kulcsa. “Igyekszem megfogadni Gyökössy Endre pszichológus tanácsát, miszerint szívvel tartsuk a lelkigondozottat, ne szóval.” – magyarázza másik kollégánk. Az őszinte figyelem olyan kapcsolatot alakít ki, amiben az emberek megérezhetik, hogy szeretve és tisztelve vannak, értékesnek látják őket és bízhatnak abban, akivel beszélgetnek. Miközben persze arról esik szó, hogyan lehet kimozdulni egy nehéz élethelyzetből. 

Az első lépcsőfokon

A nehéz élethelyzetek pedig mindannyiunk számára mást jelentenek. De a változás lehetősége mindenki számára adott.
A lelkigondozók kiváltsága, hogy ezt a változást megtapasztalhatják az ellátottak életében. Legyen az egy hadviselt idegenlégiós, aki alkoholproblémáival küszködik és jónéhány hónap után úgy dönt, hogy bevonul egy rehabilitációs otthonba. Vagy egy agórafóbiás hölgy, aki hosszú évek után először az intézménybe merészkedik ki otthonából, hogy ott közösségre találjon és megtapasztalhassa az elfogadást. “Nem a társadalmi hovatartozásunk, múltbeli cselekedeteink szabják meg az értékünket, hanem egyedül, csakis a Teremtőnk. Ezért fontos elvezetnünk őket Atyánkhoz és Urunkhoz, hogy bennük találják meg az identitásukat, mert Nekik értékesek vagyunk.” – vallja kollégánk. Persze, lehetne még sorolni a történeteket, hiszen ahány ember, annyi dráma, annyi gyógyulásra váró helyzet. “Timothy Keller keresztény szerző írja, hogy nem az a kérdés, hogy vannak-e bálványaink, hanem az, hogy mit kezdünk velük. Szerintem ez az addikciókra valahol igaz. Mindannyiunknak vannak ilyenek az életünkben, látványosak, vagy kevésbé azok. Akikkel én találkozom, nem takargatják, így ráléptek a gyógyulás első lépcsőfokára.” – ez pedig reményt ad lelkigondozónknak is.

Isten nézőpontja

A lelkigondozói beszélgetések célja, hogy közösen eljussunk Isten nézőpontjáig. A jó hír, hogy mindenkinek van lehetősége a megújulásra. Ahogy szintén szenvedélybetegségből gyógyult lelkigondozónk mondja: „Ebben a szívtelen, rohanó világban a gondozottak a beszélgetések során átélik, hogy van valaki, aki figyel rájuk, akit érdekel az, amit ők mondanak. Lelki
egészségünk forrása a kegyelem, hiszen Isten elfogad bennünket úgy ahogy vagyunk, nem személyválogató, így ezáltal
mi is boldog emberekké válhatunk.”

Hegyesi Zita

 

Megosztás itt: facebook
Facebook

TOVÁBBI FRISS CIKKEK