Milyen gondozónőnek lenni?

Olvasási idő: 2 perc

Király Sándorné Gyöngyi vagyok. 2009. szeptember 19-től dolgozom gondozónőként a BTESZ-nél. Ápolónőként végeztem az egészségügyi szakiskolában, miután a Megyei Kórház bölcsődéjében kezdtem dolgozni csecsemőgondozóként, később pedig a Honvéd Kollégium gyengélkedőjén asszisztensként.

Ám az élet tovább sodort, és újra gyerekek között töltöttem hat évet bébiszitterként, ahol ikerlányokra felügyeltem. Később egy véletlen találkozás kapcsán kerültem a BTESZ-hez. Őszintén szólva nagyon erős volt a kontraszt. A gyermeknevelésben szinte mindennap volt sikerélményem, ebben a hivatásban azonban ezt teljesen át kellett értékelnem. Más lett a jövőkép, másak lettek a mindennapok. Ekkor ismertem meg igazán az „elfogadás” szó valódi értelmét. Idős ellátottjaim, mint szárnyaszegett madarak, gondolatban még mindig repülnek. De valójában már csak az én segítségemmel nyitogatják a szárnyaikat, de repülni már nem tudnak. Az ő lelkük gondozása, ápolása nemes kihívás a számomra, s ez az, ami egyben a siker kulcsa is. Leírhatatlan érzés volt, amikor egy alkalommal idős ellátottam séta közben egyszer csak megragadta a karomat, és szó szerint „kezet csókolt” nekem, majd a szemembe nézve annyit mondott: „De jó, hogy vagy nekem! Hosszú egy hétvége, amikor nem jössz.” 

Egy másik alkalommal pedig elsírta magát és így szólt: „Gyöngyike előtt már sírni is merek.” Nos, ezekért a pillanatokért, szavakért úgy érzem érdemes újra és újra felébredni, segíteni, cselekedni. Tiszteljük hát az idős embereket, fogadjuk el őket és a korukat. Úgy gondolom, hogy ezen a pályán csak azoknak szabad maradnia, akik mindezen tulajdonságokkal rendelkeznek. Ám gondozónőként azt is meg kell, hogy értsük: az ellátottak számára a külvilággal való egyetlen kapcsolat Mi magunk vagyunk. Egy biztos pont, aki minden egyes nap megnyomja azt a bizonyos csengőt és hatalmas mosollyal az arcán csak annyit mond: „Csókolom! Miben segíthetek?”

Király Sándorné 

Megosztás itt: facebook
Facebook

TOVÁBBI FRISS CIKKEK