Őszi leltár

Olvasási idő: 5 perc

Rendben van, hogy a külső nem sok belső nélkül, de vajon mi van belül? Ezt a kérdést Virginia Satir (pszichoterapeuta) családjának is időről-időre fel kellett tennie. Elmondása szerint volt egy hatalmas háromlábú kondér szülei farmján, amiben az év különböző időszakaiban más és más volt. Nyáron szappant főztek benne, máskor a trágyát tárolták ott a virághagymák számára, ősszel pedig abban főztek pörköltet az aratómunkásoknak. Tehát amikor használni szerették volna a szülei, két kérdéssel szembesültek: Mi van benne, illetve mennyire van tele?

Más összefüggésben, de mi is szembesülünk ezekkel a kérdésekkel, amikor önismereti munkát végzünk. Mi van bennünk? Mi van lelkünk legmélyén? Illetve mennyire vagyunk tele azzal? Szeretet, öröm, békesség remény tölt el, vagy inkább ezek ellentétei? Ha még mélyebbre nézünk, akkor egy másik kérdés is felmerül: Ki vagyok én?

Szophoklész nagyszerű művében, az Antigonéban van egy elhíresült mondat, ami így szól: „Sok van mi csodálatos, de az embernél semmi sincs csodálatosabb.” Ez egy fontos igazság: minden ember Isten alkotása, csodája. De van Ratkó Józsefnek is egy Antigoné fordítása, amiben az előbbi mondat így olvasható: „Sok szörnyű csodafajzat van, s köztük az ember a legszörnyebb.” (Az eredeti görög szöveg – nyilván nem véletlenül – mindkét fordítást megengedi.)

 Most akkor milyenek vagyunk? Csodák, vagy szörnyetegek? Merül fel a jogos kérdés. Miközben e sorokat írom, eszembe jut az az időszak, amikor segélyeket osztottunk, illetve menekülteket szállítottunk a szomszédos háború kitörésekor. Abban az iszonyatos káoszban találkoztam csodálatos emberekkel és szörnyetegekkel is. Csodás és szörnyűséges dolgokkal is. Szóval, akkor milyenek vagyunk? A Biblia – amit én az élet használati utasításának hívok – válaszol életünk legfontosabb, legalapvetőbb kérdéseire, tehát ezen a területen is segítségünkre lesz.

Ehhez azonban „leltároznunk” kell. Dr. Gyökössy Endre (lelkipásztor, pszichológus) egyik művében a lelkünket egy bolthoz hasonlítja, amiben a kirakat (külső) mindig csodás, csilivili, tiszta, rendezett és látszólag minden a helyén van. De a pult alatt (belső) sok minden más is van: kosz, rendezetlenség és sok hiánycikk.

A belső hiányt sokszor a külső felcicomázásával akarjuk orvosolni, csakhogy ez tévút. A lelkünk gyógyulása érdekében leltároznunk kell. Dávid azt kéri az egyik zsoltárban Istentől, hogy: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet!” (139. Zsoltár), magyarul arra kéri Istent, hogy együtt leltározzanak, együtt nézzenek be a szíve mélyére és mint, amikor takarítunk a lakásban: lesznek dolgok, amiket megtalálunk és a helyükre kerülnek (ápolatlan kapcsolatok), lesznek olyan dolgok, amiket ki kell dobnunk az életünkből, mert kárunkra vannak (függőségek, kártékony szenvedélyek) és lesznek olyanok is, amiket megtartunk, de kevésbé fontos helyet fognak kapni az életünkben, mert rájövünk a helyes prioritásra. Ezzel tehát kezdetét veszi ebben az önismereti munkában a gyógyulás, helyreállás.

Valódi önismeretre helyes istenismeretből lehet eljutni. Az a teremtmény, aki Alkotójától függetlenül akarja magát, életfeladatait, küldetését meghatározni, folyamatosan csalódni fog és hamis következtetésekre fog jutni önmagát, a környezetét és végső soron a világ működését illetően is.

Aki viszont felismeri Istenben az Ő személyes alkotóját, megismeri, mint megváltóját, az önmagát is helyesen fogja látni, értelmezni és értékelni. Nem fogja sem túl-, sem alábecsülni önmagát. Identitása először gyógyul, helyreáll, majd megerősödik.

Isten gyermekének nem kell többé másnak mutatnia magát, mint aki, nem kell mások életét élnie, nem kell olyan következtetésre jutni, mint Woody Allennek, aki egyszer azt mondta, hogy „a legnagyobb tragédiám, hogy nem valaki másnak születtem.”

 Istennel és önmagunkkal megbékülve rájövünk, hogy lehetünk önmagunk. Az, akinek Isten megálmodott, megtervezett minket. Rájövünk arra a lelket felszabadító igazságra, hogy nem szériatermékek vagyunk, nem baleset eredménye a születésünk (még akkor sem, ha szüleink esetleg nem terveztek minket, Isten viszont igen). Okkal, céllal, tervvel születtünk meg erre a világra.

A Szentírás ezt mondja rólunk: „Mert az Ő alkotásai [remek(műv)ei] vagyunk Krisztus Jézusban.” Efézusi levél 2, 10/a (Vida fordítás). Az eredeti szövegben a „poéma” szó szerepel: költemény. Tehát Isten gyermeke, nem hiba, nem tévedés, hanem csoda, remekmű, Isten költeménye. Így tekints magadra és a másikra, és így bánj magaddal és a másik emberrel!

Valaminek az értékét az ára mutatja. Az ember áráról így beszél Isten Igéje: „Tartsátok szem előtt, hogy régen számotokra nem volt az életnek igazi értelme. Ezt az életmódot az őseitek hagyományozták rátok, de Isten kiszabadított benneteket ebből a céltalan életből. Ez azonban nagyon sokba került! Nem arany- vagy ezüstpénzzel fizetett értetek, amely elveszti az értékét, hanem Krisztus vérével, amely mindennél értékesebb. Ez a vér olyan, mint a hibátlan áldozati bárány vére.” Péter 1. levele 1, 18-19 (Egyszerű fordítás).

Nem tudunk nem értékesek lenni, bármit is tettünk magunkkal, vagy tettek mások velünk, viszont amikor tudatosodik bennünk, hogy Jézus életébe került a mi megváltásunk, onnantól kezdve kezdek az értékemnek megfelelően élni: vigyázattal, szeretettel és tisztelettel bánok magammal és a másikkal. Nem tudunk nem értékesek lenni, de sajnos sokan vannak, akik nincsenek értékük tudatában. Olvastam egy több millió dolláros meteoritról, amit a tulajdonosa egy egyszerű kőnek nézett és arra használta, hogy a pajtájának az ajtaját kitámassza, amíg jött valaki, aki felvilágosította, hogy milyen kincs van a birtokában. Szóval Isten kincse, őszi leltározásra hívlak: nézz be életed pultja alá teremtő Isteneddel és kérd, hogy segítsen rendet rakni, hogy életed minden területe megkaphassa az őt megillető helyét, hogy ha önmagadba nézel, hogy mi is van benned és mikkel vagy tele, akkor azok olyan dolgok legyenek, amik nem károsítanak, hanem az életet „életesebbé teszik.” (Gyökössy)

Floch Gábor Barnabás 

Missziós koordinátor

Facebook

TOVÁBBI FRISS CIKKEK