Mi vagyunk a BTESZ!
Küldetésünk a méltó életminőség elősegítése idős, beteg, rászoruló emberek számára.
Hiszünk az álmainkban, egymásban és a kompromisszum nélküli szakmaiságban.
Olyan szolgáltatást biztosítunk, amit a saját szüleinknek, nagyszüleinknek, hozzátartozóinknak is szívesen ajánlanánk.
Tettel, szereTETTEL.
12 évvel ezelőtt egy fiatal közgazdászban és pár frissen végzett szociálpolitikusban megfogalmazódott a gondolat, hogy a társadalomban igény van a megszokottól eltérő, magas színvonalú szociális ellátásra. A gondolatokat tervek, majd tettek és munkával teli napok követték.
2012-re a szenvedélybeteg ellátás és a házi segítségnyújtás kiépítése után a szociális étkeztetés megvalósítása volt az újabb nagy lépés. A debreceni központú szervezet intézményei már Magyarország keleti térségének minden területén ott voltak és megközelítőleg 4500 ellátottat gondoztak.
2014-ben Boldog Gyermekkor néven nevelőszülői hálózatot hoztunk létre elhagyott, vagy nem megfelelő családban nevelkedő gyermekek helyzetének javítására. A hálózat most négy megyében működik, ahová folyamatosan várjuk azok jelentkezését, akik ezt a csodálatos hivatást, a nevelőszülőséget választanák életük fő céljának.
2016-ban Alapítványt hoztunk létre nehéz élethelyzetben lévő emberek megsegítésére. Munkánk során nap mint nap találkozunk a mindennapi túlélésért küzdő felnőttekkel és a kitörésre esélyt sem kapó gyerekekkel. Kötelességünknek érezzük, hogy sem etnikai vagy vallási, sem egyéb hovatartozást nem vizsgálva, ahol lehetőségünk van rá, enyhítsük a problémákat, alapítványunkon keresztül segítsük a mindennapok méltóságteljes megélését. Az Élelmiszerbankkal való együttműködésünk abban ad támogatást, hogy ne csak alkalomszerűen, hanem folyamatosan segítsük élelmiszerrel az arra rászorulókat. Mára Kelet-Magyarország mintegy 197 településén 829 szakember lelkes és elkötelezett munkájával több mint 15.000 idős, beteg vagy rászoruló ember életén könnyítünk.
A BTESZ Alapértékei
A BTESZ számára fontos az innovatív, újító szemlélet, aminek mindig a jól képzett szakemberek teremtik meg az alapjait. Ez a hozzáértés és innováció megjelenik például jelzőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltatásunkban is.
Hiszünk a friss, új gondolatokban és a fiatalok tenni akarásában, ezért nagy örömmel fogadjuk az iskolai közösségi szolgálat keretében hozzánk érkező diákokat és a gyakorlatukat nálunk töltő főiskolai vagy egyetemi hallgatókat is, akik közül többen már hosszú távon is a csapatunkat erősítik.
Azt a csapatot, amelyeknek sok tagja már a kezdetek óta velünk van és tesz meg mindent azért, hogy szolgáltatásainkkal egyre több családnak, vagy egyedülállónak segítsünk.
Tevékeny Szeretet Díjasaink
2022 őszén úgy döntöttünk, minden Országos Vezetői Találkozó alkalmával egy különleges, egyedileg tervezett Tevékeny Szeretet Díjjal fejezzük ki köszönetünket kollégáink felé, akik tudásuk, szakmaiságuk, empátiájuk legjavát nyújtották már az első munkanapjuktól fogva. Díjazottjaink képei a BTESZ Központi épületében találhatóak, kitüntetett helyen.
2023 márciusa óta ők már 6-an vannak. Köszönjük áldozatos munkájukat, azt a szeretetet, amivel embertársaik felé fordulnak és amivel hivatásukat végzik.