Szívvel, lélekkel az emberekért


Olvasási idő: 5 perc

A BTESZ debreceni intézményének vezetője egy rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött. Októberben a BTESZ Tevékeny Szeretet díját az elsők közöttvehette át, majd novemberben a baptista egyház szociális díjakról döntő kuratóriuma Balogh Lajos plakettet adományozott a részére. Elhivatottsága, lojalitása a szakma és a szervezet iránt kiemelkedő. Mindenféle érdek nélkül segíti munkatársai, vezető társai munkáját a jelentkező kihívások megoldásában, szerénysége mellett pedig kiváló vezetői kvalitásai teszik a dolgozók számára is megbecsült példaképpé. Munkájáról, valamint jövőbeli terveiről Faragó Kornéliával beszélgettem.

Kérlek, mesélj egy kicsit magadról. Mit tudhatunk rólad?

Faragó Kornéliaként születtem negyven-pár éve Püspökladányban és jelenleg is ott élek. A középiskolai tanulmányaimat is a helyi gimnáziumban végeztem, majd Győrben tanultam tovább, ahol szociálpedagógusként végeztem. Ezt követően gyógypedagógusi végzettséget is szereztem Győrben az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán. Egészen az általános iskolától kezdve a gimnázium befejezéséig zeneiskolába is jártam, ahol zongorázni tanultam.
Amikor pedig az élet úgy hozta, elvégeztem a Baptista Teológiai Akadémiát. Ez idő alatt az elfogadás, az odafordulás-odafigyelés, az alázat, a megbízhatóság, a vidámság, a segítségnyújtás értékei folyamatosan fejlődtek bennem, a viselkedésemben, hozzáállásomban. A kikapcsolódásban, feltöltődésben pedig az olvasás, a mozi és a színház segít.
2007. márciusában csatlakoztam Püspökladányban, a szervezet jogelődjét is képviselő, lelkes, innovatív, lelkiismeretes munkatársi csapatához. Az elmúlt 15 évben több területen is tevékenykedhettem, fejlődhettem a szervezet ”ernyője” alatt. Kezdetben szenvedélybetegek segítésével foglalkoztam, majd a házi segítségnyújtás vezetője lettem, később intézményvezető.

Miért pont a szociális szférát választottad életutadul? 

Az önelemzés átjárja a mindennapjaimat több-kevesebb sikerrel. Hiszek abban, hogy mindannyian emberek vagyunk jó és rossz döntésekkel, hibákkal, sikerekkel az utunkon. Saját tapasztalatból tudom, hogy nagyon nehéz és fájdalmas események hatására alakul – ebben lehet és szükséges is segíteni, ha bízunk a segítségben. Mert alapvetően társas
lények vagyunk, és hatással vagyunk egymásra. Hiszek abban, hogy egy másik személlyel együtt (ez lehet csak egy meghallgatás) az úton, kevésbé fájdalmas a változás, mert tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. A szakmaiság pedig ott
kezdődik, hogy értő figyelemmel, a megfelelő időben, a megfelelő ponton, a megfelelő módon és mértékben tudjak segíteni. Mert hatással vagyunk egymásra.

Mi volt a legnehezebb pont a karriered során? 

Olyan, hogy legnehezebb talán csak egy-egy pillanatig volt. Sok esemény, szituáció volt, mint nehéz pillanat, de csak addig (1-2 nap), míg sikerült magamba bedolgozni az újdonságot és megküzdöttem a saját félelmemmel. Igaz az a mondat, hogy az ” emlékek” megszépülnek, mert biztos volt olyan munkatársi megbeszélés ” új”, – számomra addig ismeretlen területre való lépés, vagy egy-egy előadás megtartása, elhúzódó kihívást jelentő feladat – összességében azt mondanám, hogy a komfortzónámon kívül tartózkodás összhangba hozása az introvertáltságommal a legnehezebb pont, de ma már egyre szívesebben ”csinálom”. 

Hogyan kerültél kapcsolatba a BTESZ-el? 

A BTESZ a 2. munkahelyem, korábban egy támogató szolgálatnál (személyi gondozás, szállító szolgáltatás) dolgoztam Karcag településen, mint szolgálatvezető, 2,5 évig. Teljesen az alapoktól építettük fel az akkori munkatársaimmal (3 fő). A második év végére éreztem azt, hogy kellene valami új, valami más terület. Mindenképp szociális területen szerettem volna továbblépni, de az akkori szervezetnél erre nem volt lehetőség, ezért döntöttem a változás, változtatás mellett. 

Jelenleg a BTESZ debreceni intézményét vezetedA szervezeten belül milyen út vezetett idáig? 

Püspökladányban, szenvedélybetegek nappali ellátásában kezdtem terápiás munkatársként tevékenykedni kb. 3-4 évet. Közben a szervezet vezetőinek fejlesztései hatására a házi segítségnyújtás is megkezdte működését Püspökladányban, amikor én oda átléptem már kb. 2 éve működött. 

A házi segítségnyújtásban először a Püspökladányban gondozói munkakörben dolgozó munkatársaink vezetője lettem. Majd volt olyan év is, hogy az összes Püspökladányhoz tartozó 6 település vezető gondozója voltam. Később 2017-ben lettem a Püspökladányi intézmény intézményvezetője, ahol akkorra működött szenvedélybetegek ellátása, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés. 2020 elején kérték a szervezet vezetői, hogy átmeneti jelleggel segítsem a debreceni intézmény működését, míg felvételre kerül egy új munkatárs az intézményvezetői pozícióra. Aztán néhány hónap elteltével megkaptam a felkérést erre a munkakörre, amelyet immár 2 éve boldogan töltök be. 

Melyik a számodra legkedvesebb pillanat az elmúlt évekből? 

Sok-sok kedves pillanat van, nehéz kiemelni. Eszembe jutnak azok a karácsonyi ünnepségek, amiket néhány éven át az ellátottjaink részére szerveztünk Püspökladányban, nagy-nagy lelkesedéssel, sok napi munkaórán kívüli önkéntes munkával (sok esetben késő estig próbáltunk a munkatársainkkal). Sok-sok vidám pillanat megmaradt. A sok pozitív visszajelzés a velünk kapcsolatban álló személyektől (ellátott, hozzátartozó), amit a munkatársaink közvetlenül kapnak a mindennapok során (kedvesség, hála, tisztelet kifejezésével), akár házi segítségnyújtásban, akár szenvedélybetegek ellátásban, akár az étkeztetésben tevékenykedő ebédet kisszállító munkatársaink tekintetében.

Mi motivált/motivál a mindennapokban? 

A bizalom az irányomba és az általam végzett munka irányába és, hogy a tőlünk telhető legjobbat adjuk magunkból szakmailag és emberileg a szakmai munka végzése során. A reménybe vetett optimizmusom. 

Mi a szociális “szupererőd”?
Ezt, ha úgy képzelem, mint a filmekben, hogy ”megrázom magam” és átalakulok, akkor elsőre
a belső fegyelmezettség jut eszembe. Szerintem a szupererőre akkor van szükség, ha valami nagyon bonyolult, normál eszközökkel szinte megoldhatatlan történéssel találjuk szembe magunkat. Ilyen esetben a kreatív megoldásfókuszú
képességeim is bekapcsolnak, szerintem.

Októberben a Tevékeny Szeretet Díjat, novemberben pedig a Balogh Lajos plakettet vehetted át. Milyen érzések kavarogtak benned, mikor megtudtad, hogy a díjazottak között vagy?

A meglepetés, az öröm, a hála, a megtiszteltetésérzései kavarogtak bennem. Majd egy idő után elkezdtem átgondolni a
szervezetnél eltöltött éveimet, munkásságomat. Egyrészt mindig törekedtem, hogy a rám bízott feladatot a lehetőségeimhez mérten (személyiségemből, szakmai tudásomból adódóan) pontosan, jól végezzem, munkatársaim bevonásával. Másrészt a tevékenykedéseimbe a lelkem (empátia, pozitivitás) egy részét is általában beleadtam/beleadom. A szervezet oldaláról a feladatok mellett támogatásban és biztatásban részesültem. A volt és jelenlegi munkatársaim
részéről pedig minden esetben elfogadást, tiszteletet kaptam, nélkülük biztos, hogy nem tudnék az lenni, aki vagyok.

A karriered szempontjából milyen célkitűzéseid vannak a jövőre nézve? 

Jelen pillanatban jól érzem magam ott, ahol vagyok. A jövőben egy sikeres, boldog, szupererős csapatot látok, akik számára nincs lehetetlen. 

Ha a szociális szférán belüli munkával kapcsolatban egy tanácsot adhatnál a kollégáidnak, mi lenne az?

Nemrég olvastam (szerintem összefoglalja a lényeget): ”Hogy kell megenni egy elefántot?” – ”Apránként.”

Honti Orsolya

Megosztás itt: facebook
Facebook

TOVÁBBI FRISS CIKKEK